Isten a valláson túl

Isten új megtapasztalása érhető el a világban, olyan megtapasztalás, amelyet nem korlátoznak vallási tekintélyek vagy hagyományok, hanem lehetőséget kínál a személyes kinyilatkoztatásra az ember életében, és új látomást a Teremtővel való kapcsolatunkról az élet nagyobb világegyetemén belül. Ez az „új Isten megtapasztalás”: tiszta, felüdítő, felemelő, kitágító, erőt adó.

Olvass tovább: Az Új Isten Megtapasztalás

Amit tudnod kell

A világunk a világegyetem életének „Nagyobb Közösségébe” lép be, és megkezdődött a találkozás az értelmes élet más formáival. Most és a jövőben az érző élet hatalmas kozmoszának közepén találjuk magunkat, amely mind közös kapcsolatban áll Istennel, és mind Isten teremtésének része egy táguló és fejlődő világegyetemben.

Itt már nem tekinthetjük az emberi családot Isten teremtésének középpontjának vagy Isten világbeli céljának egyetlen tárgyának. És bár ez kihívást jelent néhány régóta őrzött és legkedvesebb hitünk számára, az emberi elme és szellem hatalmas felszabadulását jelenti.

Sokan szerte a világon eltávolodnak a szervezett vallástól és azoktól az elavult dogmáktól, amelyek fájdalmat és elidegenedést okoztak az életükben, és amelyek már nem tükrözik az életről szerzett tapasztalatukat egy változó világban. Ez részben természetes elmozdulás a törzsi múltunkból a közös emberi mivoltunk új megtapasztalása felé.

Ezen túlmenően azonban az emberek kezdik érzékelni a „Nagyobb Közösség” jelenlétét — a világunkat körülvevő élet nagyobb szövetét. A tudatosságunk természetes módon tágul az emberi világunk és a világegyetemben való elszigeteltsége korlátain túl, és ez új vallási megtapasztalást hoz létre, valamint egy nagyobb Isten látomását, akit nem kötnek az emberi hagyományaink — a világok „Nagyobb Közösségének” Istenét.

Ha tudatára ébredünk ennek a nagyobb világegyetemnek, egészen új módon kezdhetjük megtapasztalni Istent. Isten többé nem bosszúálló lény, aki az életünket igazgatja, és a bűneink és jó cselekedeteink nyilvántartását ellenőrzi. Isten nincs belegabalyodva az emberi történelmünk sötét és gyakran foltos múltjába, annak törzseibe, birodalmaiba, államaiba és vallási intézményeibe sem. A világegyetem életének Nagyobb Közösségének fényében Isten megtapasztalása most szabad ezektől a dolgoktól.

Isten egyetemes jelenlét, amely minden életet áthat — erő, amely célt és irányt ad a világegyetemnek, nem pedig életnagyságúnál nagyobb szereplő, aki csodákat művel vagy nagyszabású bemutatókat tart. Ez elkezdi felszabadítani az elménket és a szellemünket, hogy új módon közelítsünk Istenhez, és hogy az isteni cél jóval nagyobb panorámájának résztvevőiként gondoljunk magunkra a világegyetemben.

Ez az „Új Isten Megtapasztalás”. És ezt jelenti az, hogy növeljük és fejlesszük Isten megtapasztalását, hogy számot vessünk az élet nagyobb valóságával, és hogy kitágítsuk az Isten világegyetembeli tervéről alkotott látomásunkat az emberi világunk korlátain túl, amely oly régóta elszigeteltségben létezett.

Ennek a nagyobb világegyetemnek az Istene arra törekszik, hogy kapcsolatba hozzon minket Isten teremtésének többi részével az emberi szférán túl. Ahelyett, hogy azt gondolnánk, Isten terve csak embereket érint más emberekkel, most számot kell vetnünk az emberi családunk jövőbeli kapcsolatával egészen más világokkal, és Isten teremtésének azzal a másik hatalmas részével, amely már most a világok Nagyobb Közösségének részeként érintkezik egymással.

Istennek ez az egyetemes látomása a tapasztalás nagyobb körét öleli fel, túl az emberi elméleteinken és hiedelmeinken, olyan tapasztalást, amely a cél és a sors nagyobb érzéséhez vezet, valamint a kapcsolatok nagyobb kötelékéhez a tér és az idő határain belül és azokon túl.

Bár nehéz lehet ekkora léptékben gondolni Istenre, fontos, hogy elkezdjük ezt tenni, felkészülésül a más életformákkal való jelenlegi és jövőbeli találkozásainkra. Például ha Krisztus-központú keretben gondolkodunk a világegyetemről, és ezt a hitet vetítjük rá más érző életre, az csak megbénítja az érintkezésünket és a közlésünket.

Fontos, hogy most számot vessünk azzal, hogy Isten mindannyiunkban és a világegyetem minden érző életformájában él, és áthatja az élet végtelen panorámáját, amely nem korlátozódik egyetlen kiválasztott néprajra vagy egyetlen világra. Ez sokkal tágasabb Isten, mint amilyenre a múltban gondoltunk — olyan, aki a világegyetem minden értelmes életéé.

Bár Istennek és Isten tervének ez a látomása nagy, annak részletei, hogy Isten hogyan munkálkodik, mindannyiunk számára bensőségesek, és a lényünk középpontjában léteznek. Isten munkája a világegyetemben nem hatalmas bemutatókon, lenyűgöző csodákon vagy nagyszabású eseményeken keresztül történik, amelyek egyszerre mozdítanák meg az életet, hanem egy hívás és egy vonzás által, amely a spirituális természetünk szintjén mozdul bennünk — a lényünknek abban a részében, amely még mindig kapcsolódik Istenhez.

Az Új Üzenet azt tanítja, hogy Isten a világegyetemet olyan környezetnek teremtette azok számára, akik az eredeti állapotunkban, az időn és a formán túl, elkülönülésre törekedtek Istentől. Ennek eredményeként Isten megengedi, hogy a világegyetem fizikai megnyilvánulása működjön és fejlődjön, miközben hívja az elkülönült formában lévő egyéneket, hogy fedezzék fel az akaratukat a különválásuk befejezésére, és hogy az élettel való újraegyesülés irányába mozduljanak.

E pozitív mozgás eszköze a kapcsolat, a rokonszenv és a közlés egyre nagyobb szintje az egyének között, a világon belül és azon túl is. Mint ahogy a kis patakok nagyobb víztestekbe olvadnak, úgy haladunk lefelé a kapcsolat e folyóján vissza, az istenivel való újraegyesülésbe.

Ebben az értelemben Isten annak a mélyebb áramnak a megtapasztalása az életünkben, amely célteli és jelentéssel bíró kapcsolatokba hoz minket az életben, és amely elvezet a lényünk magjával való érintkezéshez, amely még mindig kapcsolódik Istenhez.